Te kértél már jelet az Univerzumtól?

A csodák tanítása ezt tanítja:,,…a csodák természetes dolgok, és ha nem következnek be, az azt jelenti, hogy valami elromlott.”

Te kértél már valaha jelet az Univerzumtól? Van egyáltalán titkos megerősítő jeled, amit ha meglátsz, tudod hogy ezt csak is neked küldték az Angyalaid és jó úton haladsz?

Az élet rohan és annyi mindent elfelejtünk. Elhagyjuk a jó dolgokat. Egy nagy csalódás után elfelejtünk bízni. Egy haláleset után elfelejtünk hinni. Egy súlyos betegségnél elfelejtünk remélni. Pedig nem szabad. Hisz mindannyian csak egy kis jelre várunk, egy ici-pici kis jelre, ami csakis a miénk, ami csakis nekünk jelent valamit és csakis a mi szívünk dobogását tudja felgyorsítani.

Na de mi legyen az? Mi is legyen az én titkos megerősítő jelem? Egy júniusi reggelen, kávéval a kezemben bámulok kifelé a konyha ablakon, még igazán fel sem ébredtem. Egy cinkét látok ugrándozni a szemközti fenyőfán. Ez most komoly? Júniusban cinke nálunk? De tényleg az volt.

Két nap múlva még mindig nem tudtam elengedni ezt az univerzumos jelkérős témát, kell nekem egy jel!!!! Olvastam egy szuper könyvet az univerzum csodáiról és csak ez motoszkált az agyamban.

Szintén reggel, kávé a teraszon félálomban, mikor egy kis cinke rárepült a terasz lámpabúrájára. Pár pillanatig onnan szemlélte a világot és benne engem is. Ahogy néztük egymást a júniusi cinkémmel, tudtam, hogy megvan a jelem. Te vagy az mellényes kiscsoda. Rajtad keresztül fogok üzenetet kapni az Univerzumtól. Akkor még nem is sejtettem, hogy hogyan.

Az Anyukám tavaly májusban hagyott itt minket egy baleset miatt, igaz hogy az Apukám a beteg és neki nem jósoltak hosszú életet, de az élet nem receptre működik. Apám minden bajával ránk maradt, két hetente hordjuk kezelésre, nagyobb részben én. Amíg Anyuka élt, soha nem adta át ezt a terhet.

Már vagy két órája kint ültem az autómban a kórház udvarán, mert a vírus miatt még az előtérbe se lehetett bemenni és türelmesen vártam Apámra. Nagy meleg volt, a légkondit nem bírom ezért hol kikapcsoltam, hol kiszálltam az autóból. Nem esett jól még olvasni sem.

Tompán bámultam kifelé és arra gondoltam, hogy egy év alatt teljesen átalakult az életünk. Az Anyukám úgy élte az életét, hogy sosem zavart minket a jelenlétével a halála viszont rettenetes vihart kavart az életünkben, ami után hatalmas űr maradt.

Akkor is Ő töltötte ki a gondolataimat, hogy vajon látja-e, hogy mit hagyott maga után, amitől kímélt az most mégis rám maradt. És vajon mi ugyan úgy hiányzunk-e Neki, mint Ő nekünk?

És akkor ott ahol egész délelőtt egy árva verebet sem láttam, megjelent a szemközti bokor ágán egy kis cinke. Tollászkodott egy kicsit én pedig szó szerint megbénultam pár percre és ámulattal figyeltem a jelemet. Mert ott volt! És a szívem úgy dobogott, hogy szinte attól féltem, hogy elijeszti a cinkémet.

Aztán nem éreztem mást csak hatalmas szeretetet és hálát. Szeretetet az Anyám felé, aki most is jelezte, hogy örökké velem marad. És hálát az Univerzum felé, aki most is megmutatta, hogy Csodák pedig léteznek.

Azt tudom tanácsolni, hogy válassz egy jelet, amin keresztül megerősítéseket kapsz. Amit csak Te tudsz majd felismerni és csak Neked szól és ha megpillantod, akkor tudni fogod, hogy Valaki most is vigyázz rád, a maga csodálatos formájában.