Van olyan, hogy boldog ötvenes nő? Aki nem sírja vissza a fiatal korát? Nem akar újra harmincnak látszani? Nem akarja megmutatni, hogy igen! Nézzetek rám! Én még mindig csodás vagyok!
Szerintem van, mert élni még ötven évesen is jó! Az ötvenedik szülinapom előtti este ránéztem a páromra és azt mondtam: Figyelj Drága! Én olyan boldog vagyok. Nevetve kérdezte, hogy Oké, de ez most, hogy jön ide? Ugyan mi történt veled, most ebben a pillanatban? Semmi-válaszoltam, csak holnap ötven éves leszek és rájöttem, hogy én olyan boldog vagyok, hogy ezt megéltem. Ferencem mosolyogva megállapította, hogy még soha nem találkozott ilyen bolond nővel, aki boldog attól, hogy ötven éves lett.
És akár kinek elmondtam, mindenki csak nevetett rajta, hogy ez milyen mókás. Pedig nem az. Te döntesz, hogy miként állsz a dolgokhoz! Te döntöd el, hogy ez áldás vagy átok. Én az áldás mellett döntöttem. Te döntöd el, hogy az emlékeidből élsz ezután vagy a hátralévő idődet telerakod még élményekkel. Mert így is lehet! Nem kell sajnálkozni, hogy ez is elmúlt, hanem nevetve emlékezni a családdal és a barátokkal a fantasztikus pillanatokra, mert az már örökre a miénk marad és összeköt minket.
Sokan gondolhatjátok, hogy ez a nő idióta és csak írja a könyvből tanult frázisait. De nem! Az élettől számtalan leckét és feladatot kaptam én is, ami nem egyszer taccsra tett. És nem tudtam egyből talpra állni. Sajnáltam magam, hol halkan, hol ordítva sírtam kérdeztem Istent, hogy ezt hogy tehetted? Aztán elfogadtam, hogy bármi amit kapok, az sajnos nem véletlen. Az egy életfeladat, amit valahonnan, egy másik világból hozok és át kell küzdenem magam rajta, úgy hogy tanuljak belőle. Ezt nem kell senkinek elfogadnia, de nekem nagyon sokat segített a megértésben és abban, hogy kikerüljek ebből az Énközpontú gondolkodásból.
Aztán, hogy mitől vagyok még boldog? Attól, hogy jól érzem magam a bőrömben és nem akarok harmincasnak látszani. És ez nem azon múlik, hogy hány éves vagy. Sokkal boldogtalanabb voltam a húszas-harmincas éveim elején, mert mindent hibának éltem meg magamon. Semmi nem volt jó rajtam, mindenből szebbet-jobbat szerettem volna. Pedig csak a lelkemmel volt probléma és az önértékelésemmel. Megakartam felelni mindenkinek. Ma már hál Istennek nincsenek ilyen gondjaim, úgy gondolom röviden, hogy mindenki bekaphatja, hisz ez az ÉN életem és én így is jól érzem magam!
És már az sem baj, ha nem szeret mindenki, mert mindig van körülöttem olyan, aki nagyon szeret. Elfogadom, hogy nem mindenki lát jónak, de akik ismernek, azok tudják, hogy milyen vagyok és ők úgy szeretnek ahogy vagyok. Mert mindenkinek van rossz napja és lehet, hogy pont abba futsz bele. Aztán esélyt sem adsz arra, hogy javítson, pedig az ember már számtalanszor bizonyított, de mégis a sértettség marad meg benned. Na én ezen sikeresen túlléptem és lehet, hogy ezt is az ötvenes bölcsességemnek köszönhetem. Ha szeretek valakit, azt már tudom szeretni a hibáival együtt és nem agyalok azon, hogy ez most tényleg nekem szól? Ugyan mivel érdemeltem ki? Nem, én azt tudom már mondani, hogy szegény, biztos most nagyon rossz passzban lehet, ha itt tart lelkileg, hogy megbánt. És ez békét hoz az én lelkembe is. Próbáljátok ki!
A legjobb tanács amit adni tudok, tegyétek rendbe a lelketeket és béküljetek meg önmagatokkal minél előbb és tegyétek tele az életeteket élményekkel. Az élet lehet színes és lehet szürke is, én jobban szeretem a színeket, szebbé varázsol mindent, mint az egyhangú szürkeség. És ötven felett is vannak színek, sőt mi már észrevesszük azokat is, ami mellet még harminc évesen simán elmentünk volna.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: