Az ötvenesnek fontos, hogy jól nézzen ki, mert nekünk ötveneseknek ki kell használnunk a -van még pár utolsó jó évem-mondás adta lehetőségeket. Mi a megfelelően összeállított ruhatár, a feltöltött műszempilla és az alapozónk nélkül nem mehetünk egy tapodtat sem, de még túrázni sem.
Az első napokban még kellő lelkesedéssel másszuk a hegyeket, rácsodálkozunk az eszméletlen tájakra és minden egyes alkalommal konstatáljuk, hogy Ja, hogy itthon is van ilyen? Ezek a mi csodálatos hegyvonulataink? Na igen, gyönyörű helyek vannak a mi kis hazánkban is. És elégedetten maradunk benne a csodálatos megfoghatatlanba.
Aztán jön a valóság. Egyre kevesebb a Jaj, de jól nézek ki facebook kép és egyre meggyötörtebbé válik az arcunk. Mert a napi 20-25 kilométer gyaloglás, 10 kilóval a hátadon, ülő munka mellett, az minden csak nem mesés. Rájössz arra is, hogy mivel túl sokat nem akartál cipelni, ki van számolva a ruhád négy napra. Ahogy fogynak a napok, úgy fogynak a tiszta ruháid is. Nem is lenne ezzel baj, ha nem fél holtan esnél be a szállásra minden este és konstatálod, hogy majd holnap! Holnap tuti mosni fogok! És amikor tényleg rákényszerülsz a mosásra, biztos hogy azon a szálláson nincs fűtés, így esélyed sincs, hogy a ruháid megszáradjanak. Ebben az esetben mit csinál az ötvenes nő? Imádkozik, hogy Add Uram, hogy legalább a bugyijaim megszáradjanak! Majd elkezdem szagolgatni az agyon izzadt pólóimat, hogy melyik az, amit még egyszer magamra tudok húzni.
Másnap mikor a feltört, bedagadt lábaddal utoléred a többieket és vágysz néhány együttérző jó szóra, akkor a lányod megkérdezi, hogy Anya, de mégis mit reméltél? Tavaly óta nem fogytál egy dekát sem, a kondidért sem tettél semmit. Felvetted a legszarabb túracipődet, ami az első nap feltörte a lábadat. És elmondanám, hogy a hegyek sem mentek össze, hiába szeretnéd. -Na ez most nagyon hiányzott a lelkemnek! De nem tudom azt mondani, hogy nincs igaza. Állok leforrázva, magamba roskadva, de úgy gondoltam, hogy van egy percem az önsajnálatra és folytattam tovább.
De ne gondoljátok, hogy a Kék-túra csak nyavalygásból, kínlódásból, panaszáradatból áll. Fantasztikus dolgok és felismerések történnek abban az egy hétben, amíg küzdesz az életedért.
Abban az egy hétben kimosódik az agyad, teljesen kitisztul az elméd. Nincs időd rágódni, gondolkodni fölösleges dolgokon, amik estére teljesen lemerítenek. Minden pillanatban benne vagy és ez csodálatos. Mindenre van időd. A fájdalomra, ami csak a tiéd. A csodálatos panoráma befogadására, ami kitörölhetetlen az elmédből. Észre veszed a szeretetet áramlását, amit a barátnőid küldenek feléd. Nem félsz az ölelésektől, mert érzed, hogy szívből jönnek. Lélekszakadva tudsz este röhögni a poénokon, mert tudod, hogy ezek előtt az emberek előtt, nem kell megjátszanod magad. Sőt ami a legszebb, hogy a megnyílt lélek megmutatja, hogy milyen is valójában. És ha ehhez fel kell menned minden nap a hegyre véres sarkakkal, akkor is azt mondom, hogy megérte. Megteszem jövőre is.
És még egy tanács Nekünk Ötvenes Nőknek. Kell tudni változtatni, kipróbálni új dolgokat és magunkat. Sőt! Kell tudni MERNI! Merni élni! Merni jobban mindent megélni! Merni neki menni a hegyeknek, az álmainknak és kiállni a vágyaink mellett, amik boldogságot okoznak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: