Harminchat üveggolyó

Amikor kifejtem az álláspontom arról, hogy az élet, a te mostani életed a legnagyobb ajándék és a legnagyszerűbb dolog, ami történhetett veled, sokan értetlenül néznek rám vissza. Aha! Neked! Mondod itt a hülyeségeid, de lennél csak az én helyemben! Nem tűnne olyan rózsásnak minden.

Hallottam már ilyet és hallottam már számtalan más reakciót is, sajnos meggyőzni nem tudok senkit. Csak mondom és mondom, mert úgy érzem nekem ez az út jutott és bízom benne, hogy egyre több lesz a felismerés.

Én sem így éltem. Reggel, mikor elindítottam a napomat, nem arra gondoltam, hogy de csodálatos, hogy milyen életet kaptam a teremtőtől, hanem arra, hogy ugyan mit főzzek ma? És mikor ránéztem a gyerekemre vagy megszeretgettem eszembe sem jutott, hogy hálát érezzek, amiért mi most együtt járhatjuk az utunkat és engem választott anyának. Nem, dehogy! El ne késsünk az óvodából! Van otthon tej? Mert este mindig kakaót ivott. Jaj, de tündéri! Úgy imádom! Természetes volt, hogy az az imádni való csöppség az enyém.

Minden természetes volt. Az életünk, hogy vagyunk, hogy éljük a minden napjainkat, hogy történnek jó és rossz dolgok, hogy múlik az idő, de ez még húsz-harminc évesen nem számított.

Aztán egyszer végre elváltam, gondoltam most már elég. De még ez után sem éreztem úgy, hogy sietnem kellene, mert elherdáltam tizenhárom évet. Valahogy nem éreztem az idő múlását. És amikor minden kezdett a helyére kerülni és az életünk fantasztikus mederben haladt, na akkor megmutatták fentről, hogy a Jó Isten gurítja a kockákat, mi pedig úgy lépünk, amit a kocka mutat.

Nagyon fiatalon meghalt egy fantasztikus ember aki olyan volt, mintha a testvérem lenne. Meghalt és mi tehetetlenül asszisztáltuk végig a másfél éves elmúlását. Én akkor negyven éves voltam és hetekig csak az kattogott az agyamba, hogy neki még élnie kellene! Tele volt tervekkel és vágyakkal. Mi lesz a családjával? Hogy lehet ezt így befejezni? Ez tényleg csak ennyi? Nekem is ez jut majd? Én is reménykedem majd az utolsó pillanatig? És mi van, ha még tele leszek tervekkel?

Nálam tehát a sógorom elvesztése volt az a spirituális pofon, ami elkezdte megváltoztatni az élethez való hozzá állásomat és egy történet, amit John C. Maxwell könyvében olvastam egy rádiósról és az üveggolyókról. Azóta ez lett az életfilozófiám, elrettent és emlékeztet a mulandóságomra és arra, hogy milyen csodálatos, hogy van még családom. Élek és megvalósíthatom az álmaim, teletölthetem a napjaim jobbnál jobb dolgokkal, mert ez mindenkinek a saját feladata. 

A sztori röviden annyi, hogy egy fiatal hobbi rádiós, akinek soha sincs a családjára és magára ideje, elcsíp egy beszélgetést az éterben, amikor egy rekedt idős hang arról mesél, hogy elfogytak az üveggolyók, mert ma dobta ki az utolsót és innentől kezdve minden napra ajándékként tekint. A fiatalt nem hagyta nyugodni a téma és felvette a kapcsolatot az öreg rádióssal.  Ő elmesélte, hogy egy üveggömböt tart az ágya mellett, ami teli volt üveggolyókkal. Minden szülinapján kidobott egy üveggolyót, mert az az éveit szimbolizálta és most elfogytak. Ma lett 81 éves és nem számított arra, hogy eddig eltartanak az üveggolyók. Az ifjú rádiós megköszönte a beszélgetést, rájött, hogy mennyi időt vesztegetett el fölösleges dolgokkal és délután elment a családjával a játékboltba üveggolyókat vásárolni.

Azóta nekem is megvannak a saját virtuális üveggolyóim és minden szülinapomnál kidobok belőlük egyet. Az éveket üveggolyókban mérem én is. És a golyók egyre csak fogynak. Ha a nagymamáim leélt életkorából indulok ki és szerencsés leszek, akkor még van harminchat üveggolyóm. Harminchat nyaram, hogy nyaralhassak a családommal. Harminchat Karácsonyom, hogy ünnepeljek a szeretet ünnepén. Harminchatszor még elmondhatom a Lányomnak a szülinapján, hogy mennyire szeretem és, hogy milyen hálás vagyok a szeretetéért. Harminchatszor még megfoghatom a Párom kezét Szilveszterkor és megcsókolhatom hálával teli szerelemmel az Új Év kezdetén.

Harminchatszor, ha szerencsém van! Érzitek, hogy milyen kevés? Értitek már, hogy az üveggolyók nagyon gyorsan kigurulnak a markunkból. Úgy, hogy még meg sem forgattad az ujjaid között, nem is figyeltél a tapintására, nem is emlékszel a színére. Csak hagytad, hogy guruljon messzire. 

Neked hány üveggolyó van még a poharadban?