Amikor a szuper nő a földre kerül

Évek óta úgy élek, hogy tele van a határidőnaplóm hetekre, sőt hónapokra is beegyeztetve, szeretem megtervezni az életem. Megnyugtat az is, hogy rendszer van az életemben és tudom, hogy mi után, mi következik. Így ritkán szervezek rá dolgokra. Mondhatnám azt is, hogy az életem olajozottan működik. De ilyen nincs! Ezt el ne hidd senkinek!

De azt igen, hogy akkor tudod meg, hogy ki az igazi társad, mikor bajba kerülsz. Tudod, könnyű szeretni egy olyan nőt, aki úgy ellibeg az élet útvesztőiben, kihozza magából, amit lehet, nem depis, különösebben nem hisztizik dolgokon, mert azok általában sikerülnek és úgy együtt véve, jó vele az élet.

Na az ilyen nő is kerülhet padlóra, még hozzá elég keményen. Még azt sem mondanám, hogy olyan különös dolog kell hozzá, ami megrengetne egy kapcsolatot, elég egy kis epegörcs. Akinek még nem volt, az azt hihetné, hogy kiszínezem a sztorimat, de nem teszem. Rohadt megalázó helyzetbe tud küldeni ez a fránya kis szerv.

Délután még nem volt semmi bajom, de este felé mikor a párom megkérdezte, hogy megyünk-e sétálni, már éreztem, hogy nem vagyok jól. Nagyon nagy nyomás kezdett kialakulni a gyomrom tájékán, ami egyre jobban sugárzott a hátamba. Nem értettem, mert nem ettem magam túl, álmomban sem mertem volna az epémre gyanakodni. Bevettem egy gyógyszert, gondoltam elmúlik. Hát nem. Egyre rosszabbul lettem, fájt mindenem, hányingerem volt, szédültem. Arra sem volt már erőm, hogy lezuhanyozzak és pizsamát vegyek, még magam előtt is ciki volt a helyzet, de a java még csak most kezdődött.

Tíz óra felé, nem tudom hányadik mély zuhanásomból ébredve szóltam Ferinek, hogy segítsen kimenni a mosdóba, mert nem bírok járni, forog velem minden. Nagy nehezen kivezetett volna, de csak a hálószobánk előtti szőnyegig jutottunk el, ott már csuklottam össze és kértem, hogy hozzon lavórt, mert nem bírok elmenni a mosdóig. Négykézlábra görnyedve, vizes törölközővel a nyakamon, hogy eszméletemnél bírjak maradni, jajgatva-sírva öklendeztem vagy fél órát, hanem többet, mire hánytam végre. Közben mikor pár pillanatra észhez tértem, arra koncentráltam, hogy csak adja az Isten, hogy eljussak a wécéig, mivel eredetileg pisilni indultam. Nem tudom, hogy hogy és mennyi idő múlva, de valahogy eltámolyogtunk odáig.

És a kálváriának még nincs vége, kb. annyi erőm maradt az akció után, hogy kiöblítsem a számat, de azt sem tudtam egyedül, mivel egy pohár vizet nem bírtam megemelni. Ehhez is a párom kellett, aki szegény végig mellettem térdelt, támogatott, törölgetett és lelket öntött belém, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Azt nem fejtem ki, hogy hajnalban volt egy újabb rohamom és másnap úgy fájt az egész hasfalam, hogy még fájdalom csillapítóval sem tudtam megmozdulni, csak ha jajgattam kínomban. Borzasztó volt. Senkinek nem kívánok ilyet.

De azt igen, hogy legyen egy ilyen Társa, aki akkor is odaadással szeret, mikor szó szerint a padlóra kerültél. Nélküle nem tudom, hogy hogyan csináltam volna végig. A szeretete, a hozzáállása, az odaadása felbecsülhetetlen érték. Másnap elrendezte a dolgaimat, kezelte a telefonhívásaimat és szólt a lányunknak, hogy jöjjön, ha tud, mert elég ramaty állapotban van az anyja.

Tehát mi a szuper ötvenesek, akik megmozgatják a hegyeket, tele vannak tervekkel, a bakancslistáink több oldal hosszúak, igen mi is kerülhetünk padlóra és még nagy dolgok sem kellenek hozzá. Mert az ember tervez és teleírja a határidőnaplóját, de a Jó Istent és az epédet nem érdekli, hogy neked hétfőn értekezleteid vannak.