Most megmondjam vagy ne mondjam?

Számomra akkor őszinte egy barátság, egy kapcsolat, ha nyíltan elmondhatod a véleményedet a világ dolgairól és a másikról, még akkor is, ha átmenetileg fájdalmat okozol vele. Mert ezek a kéretlen őszinte beszélgetések bizony nagyon fájdalmasak tudnak lenni.

Emlékszem az első ilyen megmondjam-ne mondjam beszélgetésünkre, nagyon balul sült el. 20-22 évesek lehettünk, hárman voltunk barátnők, otthon a kicsikkel, rengeteg idővel. Egy héten többször is együtt kávéztunk és megvitattuk falunk és lelkünk eseményeit. Megbeszéltük, hogy mi jóban és rosszban, de mindig számíthatunk a másikra. Így is volt, amíg a viharfelhők nem gyülekeztek a fejünk fölé.

Kiderült, hogy a barátnőnket megcsalják, de úgy, hogy ezt már mindenki tudta, csak az érintett nem. Ez már akkor is nagyon kényes szitu volt, de hát csajok a világ nem változik.  Mi a megmondók, az igazság hordozói nagyon belesétáltunk a történetbe. Elmondtuk, hogy figyelj! Ezt nem nézhetjük! Nem lennénk igazi barátnők, ha mi is beállnánk a sorba! Nagyon sajnáljuk, de nem tehettünk mást!

Vagy is tehettünk volna, de mi így láttuk jónak. Mert rendesen kiengedtük a szellemet a palackból. Volt nagy sírás-rívás-hogy tehetted-nem ezt érdemeltem sztori. Végül a férj visszatalált a barátnőnkhöz, csak minket nem bírt elviselni jó pár évig. Nem kis árnyékot vetett a mi kis hármasunkra, nagyon sokáig bent ragadt a történetünkben.

Jó párszor átrágtam már ezt a sztorit, de a lelkiismeretem mindig ennél a verziónál ragad le, újra és újra. Én így tudom élni az életemet, nem bírok beragasztott szájjal és csukott szemekkel kapcsolatot ápolni, hazug világban élni. Legyen az baráti vagy rokoni. Ha közel engedsz magadhoz valakit, annak bíznia kell benned annyira, hogy a megmondásoddal nem bántani, hanem építeni, segíteni akarsz. Mert elmondani sem könnyű és meghallgatni sem. Voltam már a folyó mind két partján.

Mikor az első segítő, őszinte kritikát megkaptam, majd nem összeomlottam. Úgy éreztem, hogy megcsaltak, kijátszottak és végig kígyót melengettem a szívemen. Pedig  igazuk volt, csak a csalódottság, a düh, az egóm megsértése olyan negatív energiát szabadított fel, hogy egy kisebb város áram ellátását tudtam volna lekapcsolni a haragommal. Azt mondták a kollégáim, hogy hiába vagyok vezető, nem képviselem őket, nem foglalkozom a problémáikkal, nem vagyok következetes és nem igazán számíthatnak rám, mikor tényleg nagyon oda kéne állnom melléjük.

Igazi árulás! Hogy tehették ezt velem? Szövetkezni a hátam mögött? Undorító! Na ez tartott másnap reggelig és akkor egy kávé mellett elkezdtem számot vetni a történtekről. Most, hogy visszagondolok, ösztönből nagyon jól rátaláltam a megoldásra, pedig akkor még a technikai részét nem is ismertem.

Elkezdtem józanul, érzelmek nélkül, kívülről újra levetíteni magam elé a dolgokat. Megvizsgáltam először is, hogy ki mondta? A csapatom tagjai mondták, akikkel nem csak munkakapcsolatban, de legtöbbjükkel szoros baráti kapcsolatban is vagyok. Tehát rosszat nem akarhattak. Milyen hangnemben tudatták a problémáikat? Teljesen normális hangszínt használtak, és nem volt vádaskodás sem, csak tényeket soroltak fel. Át kellett gondolnom, hogy ezek valósak-e vagy nem? Túl nyomó részben , sajnos igen. Hibáztam sokat és abban is, hogy a túlfűtött munkanapokon még arról sem tájékoztattam őket, amiket már rég elintéztem. Megoldást akartam. Na, de mi legyen?

Először is a következő értekezleten elmondtam nekik, hogy nagyon köszönöm, hogy őszinték voltak, hisz ez volt a megállapodás, én ebben hiszek. Becsülöm őket, hogy oda álltak elém és nem hagyták a gyűlölködésig elfajulni a dolgot, pedig én vak voltam. Elmondtam nekik azt is, hogy nagyon kemény tükröt kaptam, amit rettenetesen nehéz volt, egyenes háttal megtartanom. De most, hogy túl jutottam rajta, már máshogy nézek a világba. Sokkal erősebb és nyitottabb lettem. Már nem félek a kritikáktól, csak azt gondolom át, hogy ki, hogyan és miért mondta? Lehet, hogy megköszönöm és elgondolkodom rajta, de lehet, hogy szó nélkül hagyom. Nem egyszer volt már úgy is, hogy oda álltam az illető elé és azt kérdeztem: Áruld már el, hogyan milyen alapon jutottál el, erre a következtetésre? 

Mert a megoldás mindig fontos, olyan megkönnyebbülés íze van. Emlékszem akkor egy kockás füzetet tettem az irodám ablakába és elmondtam a csajoknak, hogy ha bármi problémájuk van, nyugodtan írják bele. Ez jelzés lesz, hogy valamit nem jól csináltam.  Soha sem szabad megoldás nélkül hagyni egy problémát. Leng a levegőbe, mint egy sötét, nedves lepedő és nem tudni, hogy a szél kinek a nyakába fogja szakítani.

Minden lepedőt ki kell szárítani, hogy ha rád szakad, az simogasson és ne legyen kellemetlen az érintése!