Hiszek a csodákban, hiszek az angyalokban, hiszek abban a fantasztikus energiában, ami összetart minket és a bolygónkat. Hiszem azt, hogy nem hiába éljük az életünket. Azt amiben nap, mint nap meg kell méretni magunkat, megvívni a csatáinkat, örülni az apró dolgoknak, átértékelni a megtapasztalásainkat és megtanulni szeretni és sugározni belőle, amennyit csak lehet.
És hinni abban, hogy nem vagyunk teljesen egyedül a nehéz helyzetekben és itt nem csak a családunkra, szeretteinkre, barátainkra gondolok. Hanem arra, hogy számtalanszor segített át minket egy olyan erő, sugallat, megérzés vagy egy idegen a semmiből, aki egyszer csak ott termett és a legnagyobb segítséget nyújtotta.
Én ilyenkor mindig úgy érzem, hogy az őrangyalom mellettem van és vigyáz rám. Van úgy, hogy üzenetet küld, egy hirtelen gondolat formájában, ami abszolút nem illik oda, én pedig nem hallgatok rá és amikor meg van a baj, csak akkor fogom a fejem, hogy Nem vagyok normális! Most is figyelmeztetett és én átléptem az intelmén. Igaz, hogy nem láttam szárnyakat és egy fénylény sem követett a körúton, de meg vagyok győződve, hogy ott volt mellettem, csak sajnos az egóm felülírta a segítségét.
Tavaly nyáron történt, hogy egy megbeszélésre siettem, a Kálvin téren volt találkozóm. Mondanom sem kell, hogy azon a környéken parkolni csak kihalásos alapon lehet. És akkor, mint egy romantikus filmkockán egyszer csak kiáll előttem a sportkocsijával egy filmsztárra hasonlító fazon és ezáltal fantasztikus parkoló helyet kapok a Kecskeméti utca elején. Leparkolok és indítom a parkoló órát, majd rohanok tovább. Még a sarokig sem értem el, mikor jött egy sugallat, hogy ez a hely túl jó, menj vissza! Vettem az adást, még meg is inogtam egy kicsit, de győzött az egóm. Miért, nekem nem járhat jó hely? De igen, csak óránként 15 ezer forintért, mert ennyire büntetett meg a közterületes.
És ott volt és segített és még ha vissza is cibált volna, hogy Helló Anya, ezt neked üzentem! én talán akkor is rohanok tovább, mert mi emberek sokszor felülírjuk a megérzéseinket. Mert azt halljuk meg, ami nekünk igazán tetszőleges. És számtalan eset történt még az életemben, hogy jött a sugallat, mert régen még így hívtam őket, és én átléptem rajta, mint egy ott hagyott víz folton.
De volt olyan is, hogy teljesen éreztem, hogy hárman vagyunk, sőt mintha ő irányított volna minket és kihozott onnan, ahol mások ott maradtak. Ez egy nyaralásunk alkalmával történt Ázsiában, ahol most már tudjuk, hogy a piros zászlócskák, nem jetski bérlést jelentenek, hanem veszélyes áramlatokat. Én elúszok elég sokat, de csak mell úszásban tudok, a párom pedig folyamatosan próbál megtanulni, egy-két karcsapásnál tart, de kerüli a mély vizet. Nem nagyon mentünk be, csak derékig, mert túl nagyok voltak a hullámok. Egyszer csak mellig ért a víz és pont szólni akartam, hogy menjünk kicsit kifelé, amikor egy hatalmasat emelkedett a vízszint és egy ártatlannak tűnő hullámmal elkezdett minket befelé emelni vagy ötven-hatvan métert. Abban a pillanatban tudtam, hogy óriási a baj, de azt is, hogy mit kell cselekednem. Mintha, nem is én lettem volna. Hátulról elkaptam Feri tarkóját és feldobtam a víz tetejére, közben ordítottam, hogy azonnal ússz előre. És ő minden kérdőjel nélkül tette amit csak tudott. Folyamatosan mögötte haladtam és a tarkójánál fogva emeltem ki a vízből és ordítottam a vezény szavakat. Nagyon sokat haladtunk, de sajnos még nem eleget. Egy pillanat alatt fogyott el minden energiám, úgy éreztem nem bírom tovább. Nem bírtam a kezemet emelni, csak lebegtem és nyugtáztam, hogy legalább Ő kiér. Miután ez a gondolat elhagyta az agyamat, hátra nézett és látta, hogy nem bírok haladni utána. És az az ember, aki elvileg nem tud úszni, gondolkodás nélkül visszafordult értem és csak arra emlékszem, hogy nyújtotta a kezét és Ő parancsolt rám, hogy azonnal menjek és én mentem, mint egy megszállott. Nélküled, minek jöttem volna ki? csak ennyit mondott a parton, de nekem ennél több, soha nem kell.
És azóta tudom, hogy vannak Őrangyalok és nagyon hálás vagyok értük. Úsznak, szállnak, üzennek, jeleznek és millió képen kommunikálnak velünk, csak sokszor nem akarjuk meghallani őket. Leélhetjük az életünket úgy, hogy süketek maradunk a lélek hangjára és elutasítjuk a megfoghatatlant. Pedig folyamatosan ott vannak körülöttünk a szárny nélküli segítőink, hívjátok őket bárhogyan, csak néha hallgassatok rájuk.
Te jóban vagy az Őrangyaloddal?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: