Vannak olyan emberek, akik erőfeszítések nélkül élnek és néha már azt sem teszik meg, amit korábban megtettek. Aztán vannak akik a komfort zónájukban élnek és folyamatosan csak azt teszik meg, amiről tudják, hogy képesek megtenni. És vannak a kedvenceim, akik mernek a kihívások zónájában élni és megpróbálnak olyat tenni, amit még soha nem próbáltak ki.
Imádom őket. Ők az én hőseim. Élik az életüket és megtöltik tartalommal. Valóra váltják az álmaikat, ami lehet, hogy másoknak nem nagy dolog, de neki az egész életét megváltoztatja. Van egy hobbija, amit beépít a minden napjaiba és kiteljesedik benne. Lehet, hogy még váltani is tud egy idő után és azzal keresi a kenyerét, ami boldogsággal tölti el. Hát nem nagyszerű?
Mert miért is? Kérdezik a kishitűek és a folytonos sutyorgók. Azért mert az élet elmegy mellettünk és nem várhatunk a holnapra. A holnap az a majd, a majd pedig nem biztos, hogy létezni fog. Azt olvastam, hogy a vég közeledtével két dolog miatt sírnak az emberek. Azért, amit megtettek és nem szabadott volna. És azért amit nem tettek meg és egész életükben vágyakoznak utána.
Vannak ismerőseim, akik mertek újítani és úgy beszélnek a hobbijukról, mint valami új szerelemről. Megszépülnek, feldobódnak, magasabb energiaszinten élnek és olyan okés velük lenni , egy szóval töltenek.
Briginek mindig is a lovak voltak a mindenei. Egyszer csak azt vettük észre, hogy vettek egy lovat. Hú! Lovat egy udvarba? Hogy fog elférni? Nem lesz ez veszélyes? Szóval mi voltunk a sutyorgók. Aztán lassan átmentünk kíváncsiskodóba és végül az érdeklődőkből drukkerek lettünk.
Rebcike a hétköznapjait irodában tölti, de emlékszem kicsinek is már gyönyörűen rajzolt. Aztán ahogy cseperedett elkezdett egyre szebb dolgokat készíteni, majd elvégzett egy fotós iskolát. Nagyon jól elkapta a pillanatokat, magával ragadó képeket készített. Aztán ahogy a fotón, úgy állt meg a pillanat az életben is. Most mi lesz? Elkallódik a tehetsége! Hogyan tovább?
Ugyan! A megtanult tudás, a tapasztalat amit már megéltünk az mind a miénk marad. Rebeka kereste önmagát, mint számtalan más ember, végül most a virágkötészetben teljesedett ki. Megtalálta a pluszt. És hogy mire volt jó a sok előzmény? A kreativitás a lelkében lakott mindig is, csak most találta meg, amiből igazán a kedvérevalót alkothat. A fényképezésnél megtanulta meglátni a színeket. Megtanult másképp látni, észrevesz olyan dolgokat is, ami nekem például fel sem tűnik ezáltal a csokrai is festményszerűvé válnak. És csak alkot és alkot és alkot. Készülnek a kompozíciók, mert örömét leli benne. Aztán rácsodálkozunk, hogy ne már! Ezt te készítetted?
És így vagyunk mindennel, ami nekünk nem sikerül és nem mertük megugrani. Mert kritizálni sokkal könnyebb, mint neki menni valami újnak, ami nem biztos, hogy sikerülni fog. Sőt még az sem tuti, hogy valóban tetszeni fog, amikor már millió kétségbeesett órát beleöltünk.
A döntéseink mutatják meg leginkább, hogy kik is vagyunk, nem pedig a képességeink, mondja J.K.Rowling és mennyire igaza van. Hiába vagyok rejtett tehetség, ha nem döntök úgy, hogy azt megmutatom.
Ezért gondolom azt, hogy nem kell egész életünket ugyanabban a szakmában eltölteni, főleg ha még utáljuk is és teljesen tönkretesz minket. Meg kell élni a mát és a lehetőleg olyan dologgal foglalkozni, ami simogatja a lelkünket és örömmel tölt el bennünket. Legyen az bármi, amit szeretsz! Nem azt mondom, hogy dobj el mindent, mert most megvalósítasz. Ha nem azt, hogy emlékezz arra, milyen is volt amikor gyerekként olyan dologgal foglalkoztál, ami elvitte az egész délutánodat és te nem vetted észre. Még visszagondolni is fantasztikus, nem még rátalálni újra felnőttként. Ha viszont rátaláltál, építsd be szépen az életedbe, hogy legyen egy olyan fényforrásod, ami megszínesíti a szürke hétköznapokat. És ne hallgass a sutyorgókra, mert ők azok akik az árnyékból figyelnek, és soha nem mernek a napra menni.
Te melyik oldalon állsz? El mersz indulni az álmaid felé vagy egyszer majd azt siratod, amihez soha nem volt elég bátorságod megtenni?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: