Pár évvel ezelőtt egy esti kint ülős beszélgetés alkalmával kifejtettem a barátainknak, hogy én teljesen átformálnám a házasság intézményét. Max. tíz évente, de inkább hét, elkülöníteném a társakat úgy egy-két hónapra, hogy legyen idejük átgondolni, hogy valójában mit érez a párja iránt? Van még vonzalom, vagy csak a gyerek miatt maradnak együtt? Lát-e még szépséget a másikban vagy már észre sem veszi reggelente? Aztán, ha úgy gondolja, hogy több a nem, mint az igen, akkor lehetőséget kapna, hogy teljesen más irányba induljon. Persze ez csak egy vízió, amin jókat lehet szörnyülködni és vitatkozni.
Ám akik vissza mennének a szerelmükhöz, azoknál biztos, hogy még szorosabbá és szenvedélyesebbé válna a kapcsolat. Hamarabb felismernék és nem lennének kételyek, hogy a másikkal többek vagyunk és akivel szeretünk élni, az minden nap feltölti az erő és a szeretetforrásainkat.
Soha nem felejtem el Lajos történetét. Hívjuk így, hogy senki ne sérüljön. Üzleti vonalon futottunk össze és úgy volt, hogy az ügyfelem lesz. Hozott egy pénzügyi döntést, amit az aláírás előtt visszamondott. Éreztem, hogy itt valami sántít. Elmondtam, hogy semmi probléma, csak egyet áruljon el, mi változott, amíg nem találkoztunk?
És elkezdett mesélni: Több, mit harmincöt évet eltöltött a feleségével, nagyon fiatalok voltak, amikor összekerültek. Megszülettek a gyerekek, minden jó is volt egy darabig, szépen haladtak a társadalmi mutasd fel mid van vonalon. De egyszer csak azt vette észre, hogy többet beszélgetnek, mint szexelnek. Hiába próbálkozott, olyan mintha a legjobb barátját vitte volna ágyba. A felesége úgy tett, mint aki érti a problémát, de valahogy a vissza csábítás elmaradt. Lajos, aki korához képest tényleg jól néz ki, megismerkedett Nórával, aki visszaadta a gyönyört az életébe.
Oké! De akkor most mi a problémád?-kérdeztem értetlenkedve. Hát az, hogy nagy nehezen kibékült velem a feleségem és örülök, hogy szóba áll velem. Újra bevonom a döntéseimbe is, és most ő így döntött. Minden nap hazajárok a családomhoz, mert igazán ott érzem jól magam, ott van az egész történetem lenyomata. Akkor most hazaköltöztél? Nem dehogy!- válaszolta elkeseredetten. A szex már nem működne köztünk. Lelkiismeret furdalásom van Nórával szemben is, aki érzi, hogy valami nincs köztünk rendben, pedig tündéri nő és nem ezt érdemelné. Próbáltam változtatni, de nem megy.
Csak álltam ott tágra nyílt szemekkel és lehet, hogy még a szám is kicsit tátva maradt. Azt akarod mondani, hogy a szíved a feleségedhez húz, de a tested Nórához? Szerintem ez annyira gáz és megalázó mind a két nővel és magaddal szemben is! Hogy fogod ezt megoldani? Fogalmam sincs, válaszolta csendesen.
A sztori nálam itt akadt el és azóta sem tudom a végét, de úgy érzem talán jobb is. A furcsa, hogy minél többet jutnak az eszembe, annál inkább sajnálom ezt a hármast. Borzalmas terhet kaptak az élettől vagy saját rossz döntésük következménye által. Lajos szenved, mert két fontos dolgot, nem egy nő testesít meg számára. Nem tudja őket összegyúrni. Most mi lesz? A feleség, úgy érzi megalázták és eldobták egy másik nő miatt. Ebben is van igazság! Nóra nagy reményekkel belecsöppent egy már régóta nem szeretem a feleségem és válófélben vagyok szituba. Mit kellett volna tennie?
Talán, ha varázsló lennék és vissza tudnám őket vinni az időben, már az első apró intő jeleknél rákoppintanék a fejükre. Hahó! Házasok! A kapcsolatba rengeteg munkát kell fektetni, hogy biztos alapokon álljon! Kell egy kis humor, hogy egymásra hangolódjatok és a nehéz időszakot is könnyebben át tudjátok vészelni. Kell a romantika, mert a szenvedély sajnos idővel kialszik. Tudod, nem hiába hívják tűznek, táplálni kell folyamatosan. A mi feladatunk, hogy életben tartsuk és küzdjünk érte. Meg kell tanulnunk egy kapcsolatban jól érezni magunkat, főleg egymás társaságában. Meg kell tanulnunk megosztani a gondolatainkat a párunkkal, még akkor is, ha azok nem a legszebb dolgokról szólnak. Szükség van alázatra, elfogadásra és kompromisszumra, állandó helyet kell biztosítani a szívünkben a másik számára. És szükség van békére és szeretetre, hogy az első gondolatom az legyen, de jó, hogy veled ébredek és melletted zárom a napomat.
A varázsport elhintettem, mindenki eldöntheti, hogy szétszórja vagy fényesebbé teszi az életét vele. Te milyen varázsport használsz, hogy szebb legyen a kapcsolatod?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: