Van úgy, hogy egy tapasztalás teljesen megváltoztat bennünket, méghozzá olyan gyökeresen, hogy utána már nem tudjuk ott folytatni a történetünket, ahol előtte abba hagytuk. Lehetséges, hogy elmerülünk egy gondolatban és többé nem leszünk ugyanolyanok, mint azelőtt. Pedig az egész csak egy elejtett mondat volt , ami tartós változást hoz az életünkbe.
Nem gondoltam volna, hogy engem ez a világmegváltó mondat egy Balaton felvidéki pizzériában ér utol. Negyedik nap a Kék túrán, miután beértünk a szállásra elmentünk vacsorázni. Már lelkileg elég jól helyrejöttem és azt mondogattam magamban, hogy ha törik, ha szakad minden erőmet összeszedem és tartom a tempót a csajokkal. De a testemen elképesztő fáradtság ült. Én ezt nem bírom! Nekem valahonnan erő kell, mert összeroppanok. Átnyúltam az asztal felett és megfogtam a lányom kezét. -Adj egy kis erőt, mert végem van! Ez mindig működni szokott, de most nem éreztem az energiát Klau kezében sem. -Anya bennem már nincs erő, csak alázat van! Erőből ezt nem lehet csinálni, ami előre visz minket az itt már csak az alázat. Egy hét után már nekem sem volt erőm, azt mondtam jöjjön aminek jönni kell, csinálom amíg bírom, aztán majd lesz valahogy. És azóta minden nap van valahogy. Az energia helyett egy gyengéd simogatás kaptam.
Életem egyik legnagyobb gyenge pontjára világítottak rá ezek a mondatok. Nem is olyan rég még hatalmas elánnal vágtam neki dolgoknak és robogtam ezerrel a cél felé. Olyan energiám van, ami kevés embernek adatott meg. Aztán jöttek a nem várt akadályok és villámként gyengítették az energia mezőmet. Az erőm egyre fogyott és az egóm is ellenem fordult. Amikor elértem a célom, volt hogy már nem tudtam örülni az egésznek, hisz alig maradt belőlem valami. Szinte újra fel kellett építenem önmagam.
Most már másként állok az életem történései felé. Igen nagyon fontos az erő, főleg ha bele kezdek valami újnak a megvalósításába. De nincs már meg bennem a mindenáron sztori. Az elején még lelkes az ember és mint egy óvodás kis gyerek, kézen fogva szökdel mellette az egoja. Kántálva dicsér és megerősít. Aztán jön egy bukkanó és a gyerek egó elesik és dühösen kezd ellenem fordulni, innentől fogva az energiám gyengült. Már nem séta, ha nem vonaglás volt a vége.
De hogy is van ez mostanság? Nagyon sokszor már nem érdekel az egóm, ezáltal szabadabb és nyugodtabb vagyok. Nem gyengítenek a belső harcok, meghajolok jöjjön aminek jönnie kell. Én amit csak tudok mindent bele teszek. Nem vívok, nem kell, hogy minden úgy legyen, ahogy elterveztem, meghajlok a dolgok előtt. Alázatosan meghajolok és újra felállok, majd újra meghajolok és újra felállok. A lényeg a rugalmasságban és a változások elfogadásában van. Ha megmarad a rugalmasságom az energiám sem vész el. Nincsenek hatalmas bukkanók, csak áramlások vannak.
Nem kell mindent irányítanunk, talán pont az a lényeg, hogy teret kell engednünk annak, hogy valami egyre jobb birtokába vegyen minket. Mert a nagy kihívás nem az, hogy meg merjük-e ugrani a változást, hanem az, hogy benne tudunk-e maradni?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: