Kambodzsa átformálja a lelkedet

Megfogadtam a Dalai Láma tanácsát és ebben az évben is elutaztam egy olyan helyre, ahol még nem voltam. Sőt, nem is egyedül tettem, hanem a lányommal. Mivel a bakancslistánkon igen csak az elsők között szerepelt, ezért most kipipáltuk.

Kambodzsa fergeteges, egy igazi kultúrsokk. A maga sok színűségével vagy elkerget egy életre vagy rabul ejt örökre. Velünk az utóbbi történt. Pedig néha öklendeztünk a bűztől,aztán összeszorult a szívünk az emberek kedvességétől vagy a sok gyönyörűségtől, ami elénk tárult. Tátottuk a szánkat  és nem tudtuk eldönteni, hogy a tuk-tukból vagy a 25milliós terepjárókból van több a városokban. Irtózva néztük az utcákon tornyosuló szemetet, de mi még ennyire sokat és finomat nem ettünk külföldön, főleg nem a helyi éttermekben. A halász falukban utcákat dózerolnak le és épülnek helyettük a luxus éttermek kaszinókkal, de a tengerparton még frissen sütött rákokat árulnak az asszonyok. Szóval Kambodzsa a végletek országa jelen pillanatban.

Most, hogy egyre többet utazunk megértem a Dalai Láma nyilatkozását. Ahogy megismered a világot, megismered önmagad is. Tanulsz a tapasztalásokból és ha nyitott vagy egyre elfogadóbb és toleránsabb leszel. Figyelsz a jelekre és az utazás után lehet, hogy másként látsz dolgokat.

Régebben emlékszem szerettem volna csak az élet szép oldalával találkozni, utáltam a koszt, ma már a nyomortól sem rettenek vissza. Ők így élnek, nem bírálhatok senkit, látni jöttem ez is az egész része. Nem húzom a szám, ha nem steril a konyha, a maguk módján mindenre figyelnek.

Tanultam kedvességet és türelmet, azoktól az emberektől, akik egész nap tengeri herkentyűt árulnak a tűző napon. Nem grimaszol, nem okol másokat a sorsáért, csak teszi a dolgát méltósággal. Sőt, még arra is van energiája, hogy kedvesen mosolyogjon a fényképező lencséjébe, ha én mint képekre éhes turista, hússzor fotózom különböző beállításból.

Elgondolkodtató volt a gyerekek önfeledt boldogsága is. Nem láttam sehol barbi babát vagy legót, de nevetgélő játékba feledkező kicsiket annál inkább. Az anyuka főz kint a placcon a gyerekek pedig játszanak, nincs egy hangos szó az egész parton. Valahogy mindenre van idő, nem siet senki. Kézzel fogható harmónia uralja a nyomort. Nálunk viszont divat lett rohanni! Valahová mindig szaladni kell és mindig halaszthatatlan tennivalóink vannak. Az utóbbi időben próbálok lassítani az életemen és egyre inkább más dolgok válnak fontossá. Biztos szörnyen hangzik, de legjobban az tölt fel, ha néha egyedül otthon maradhatok és csak úgy vagyok. Húzom vissza az idő mutatóit, de nagyon nehezen megy.

Befogadtam az itteni emberek közeledését és nem ítélkeztem első látásra. Kíváncsian vártam, hogy mit szeretne, ha nyit felém. Nem érdekelt, ha volt hátsó szándéka, itt mindenki árul valamit, hisz valamiből meg kell élniük. Tátott szájjal figyeltem, hogy milyen eladás technikát nyom le a parti masszőr hölgy vagy a nyolc éves karkötő árus  Angkorban, hisz én is az értékesítésben dolgozom. Jelentem, van mit tanulni tőlük.  

Aztán megtanultam hálásnak lenni az életemért. Csak ülök és bámulom a tengert és a millió csodát, ami körül vesz és ki merem mondani, hogy köszönöm! Köszönöm, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez nem mindenkinek adatik meg, de velem mégis megtörténik! Valóra mertem váltani két ember álmát és átutaztuk a fél világot egy vízió miatt, ami még jobban összekovácsolta a lelkünket. És tudom, hogy közben otthon vár egy fantasztikus ember, aki mindig mellettem áll és támogat abban, hogy az elképzeléseim valóra váljanak. Nagyon sok mindent köszönhetek neki.

Téged mire tanítanak az utazások? Csak kifelé nézel vagy befelé is?