Jó nekem az Én vagy legyünk inkább Mi?

Bármelyik szingli barátnőmmel beszélgetek, mindegyik tervezi a következő utazását, a következő személyiség fejlesztő tréningjét, egy beszélgetésre időpontot kell kérnem, mert két hétre előre tele van a naptára. 

És a téma nem engedett. Kezembe akadt egy HVG cikk, ami pont a szingli léttel és annak társadalmi problémájával foglalkozott. Pandóra szelencéje kinyílt. Úton-útfélen kísértettek a mondatok. Valami miatt nem tudtam tovább lépni.

És rájöttem mi az. Munkám során sok embert ismerek és sokat beszélgetek.  Mi nők rettentően elfoglaltak és tudatosak lettünk az évek során. Kívülről fújjuk Szabó Péter szlogenjét: -Szeresd Önmagad! Hisz Te vagy a legfontosabb! És így is élünk. Szeretem magam! Fejlesztem magam! Van Én időm! Nekem a legjobb jár, mert teszek érte! Ha pedig nem , hát bevonzom.

Úgy gondolom, kezdünk átesni a ló túloldalára. Nem sok tréner tart arról előadást, hogy szeressétek a párotokat, mert ketten sokkal jobb. Nem állítanak kézen fogva a tükör elé, ahol bele kell kiabálni a másik arcába, hogy imádlak! Nem arról szól a fáma, hogy keresd meg a Ti időtöket és el ne engedd, mert az alkalom véges.

Igen a Mi, sokkal nehezebb, mint az Én. De úgy gondolom, ha kellő képen megdolgozunk azért, hogy az Énből Mi legyen számtalan csodában lesz részünk.

Jó pár évvel ezelőtt, amikor még meg kellett szoknom, hogy az Én az már Mi lett, vétettem egy szarvas hibát. December végén, amikor már minden a helyére kerül, leülök és elkezdem megtervezni a következő évemet. Így volt ez régen is. Aztán végtelen nagy elégedettséggel oda álltam a Drágám elé és elkezdtem sorolni, hogy a következő évben mik lesznek a céljaink. Ő pár másodpercig hallgatott és megkérdezte: -Jó, de ebben hol vagyok én? Hol van, amit én szeretnék? – Hogy hogy hol vagy?- néztem rá értetlenül. -Az én célomban benne vagy te is! De ahogy kimondtam, éreztem, hogy itt valami sántít. 

Igen. Nehéz volt beismerni, hogy amit nagy nehezen összeraktam, azt most a másik miatt szét kellett rombolnom.Hol van a független nő, aki egyedül tudja, hogy mit akar? Sőt, az sem volt felhőtlen, hogy egy-két dologról le kellett mondanom, mert bizony az álom listánk összeadódott és kezdett rohamosan bővülni.

Aztán az évek a Minket és nem az Ént igazolták. A legcsodálatosabb érzések közé tartozik, mikor év végén összegzünk és nyugtázzuk, hogy milyen fantasztikus, hogy mi még mindig Mik vagyunk és nem az Ének. Nagyon nehéz az is, mikor valakitől elválsz. De azt is megerősíthetem, hogy abban is rengeteg energia, törődés és minden napi varázslat van, hogy a céljaink egy felé irányuljanak.  

Ráakadtam egy gyönyörű mondatra: A test elfárad, az elme figyelme csökken, de a lélek mindig az egységre vágyik. De vajon a mostani modern lélek is az egységet részesíti előnyben?