Számomra örök dilemma, hogy miként döntök jól? Illetve meddig mászhatok bele más életébe? Legfőképp a lányoméba. Mennyire legyek aktív vagy csak kísérő szemlélő, aki kívülről figyeli az eseményeket. Én a csendes, stabil részvételt választottam. Ezért döntöttem úgy, hogy ha nem is teljes egészében, de két hétig kísérni fogom a Kék-túrán. Végül nyolc felejthetetlen napot töltöttünk együtt.
És szép lassan megkaptam a választ a Nagy Miért-re is. Miért vagyok itt? Hát azért kedves Barátom, mert ha van egy ember, aki a legközelebb áll hozzád, akkor kutya kötelességed részt venni minden olyan történésben, ami számára nagyon fontos. Érted! Ne képekről és videóról kísérd végig a Gyereked életét, mert nagyon bánni fogod! Nézed a képeket és jön az érzés, hogy Úr Isten! De jó is lehetett! Én pedig nem voltam ott. Ott sem és ott sem és ott sem!
Hát én ott voltam és alig vártam már, hogy csatlakozni tudjak hozzájuk. Nagy volt az öröm, mert tudtam, hogy egy nagyon nehéz héten és szakaszon vannak túl. Az idő borzasztó volt. 30 fok fölötti hőséget vagy trópusi esőt kaptak a nyakukba. A zsákokat túl pakolták, mire hazaküldték a fele tartalmát, már rég beállt a hátuk és a válluk. Megvették a méreg drága bakancsokat, amiben égett a talpuk és tele lett vízhólyaggal, mert annyit mentek aszfalton és mellette. Ja! És majd meg őrültek a látványtól, mert ahogy leértek Írottkőről, végig csak sík terepen haladtak.
Tehát megérkeztem és elhoztam a Napfényt, gondoltam én. Már látni is boldogság volt Klaut. Sürögtem, forogtam, fontoskodtam, kérdezgettem a történésekről, majd megmutatta a lábait. Négy lábujján a hólyagok át voltak fűzve varró cérnával, ráadásul feketével. Azt hittem elájulok a látványtól vagy elhányom magam. -Mit gondolsz Anya, hogy csináltam volna végig a hetet, ha nincsenek a lábamban a cérnák? Ági este kifertőtlenítette, kinyomkodta belőle a vizet és újra kötözte. Így is olyan fájdalmam volt, hogy volt olyan napom, amit három erős fájdalom csillapítóval csináltam végig.
Aztán készülődni kezdtünk, hogy átmegyünk a vár melletti csárdába vacsorázni. Klau átöltözött és jött a döbbenet. -Hát Veled meg mi történt? próbáltam kérdezni, de megelőzött. Elmesélte, hogy az esős meleg idő miatt, olyan szúnyog és rovar invázió támadta őket folyamatosan, amit nem állított meg még a spray óránkénti használata sem. Borzasztóan nézett ki, főleg deréktól lefelé. A szúnyogok agyonra marták, szinte alig volt ép felülete. Bevallotta most már azt is, hogy hőemelkedése volta a fájdalom miatt. Sőt, eljutott arra a pontra is, hogy megkérdőjelezze, jól döntött-e amikor elindult élete túráján? Nem erre vágyott, azt hitte hogy minden tuti és rohadt jó lesz, de ilyen könnyen nem adja fel. Azt választotta, hogy semmi nem teheti tönkre az álmait és egyre jobban bírta a megpróbáltatásokat.
Ott álltam és megsemmisültem. Mi van itt? Hol voltam én idáig? Ezt nekem miért nem mesélted el ebben a formában? Miért nem tudtam én erről? Vagy nem hallottam meg a szavak mögött az igaz fájdalmat? Néztem Őt és tudtam, hogy innentől kezdve valami végérvényesen megváltozott.
Az érzés kijózanító volt. Eljöttem, hogy ha bajban van a gyerekem mellette legyek, de Ő már rég meg tudja oldani a problémáit egyedül. Sőt! A Lányom óvott meg engem, hogy ne aggódjam magam halálra. Ő már rég elengedett. Olyan szeretettel és intelligensen tette, hogy véletlen se okozzon fájdalmat a leválása, de egyszer csak vegyem észre, hogy ez igen is megtörtént.
Vannak dolgok amiknek eljön az idejük és így is-úgy is meg kell történniük. Próbáljuk meg elfogadni és a háttérben maradva kísérni őket az útjaikon. Te elengedtél már vagy Téged engedtek el?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: